Állandó bázis
– Mi a következő cél? – Innentől már nincs feljebb, esetleg állami elismerést kaphat az ember. De a díjak mellett nekem nagyon fontos a nézők tapsa, az emberek mosolya. Rengeteg tervem van, és nem titkolt célom, hogy a jövőben a Magyar Nemzeti Cirkusznak létrehozzunk egy állandó bázist. Elképzelés már van róla, de még dolgozunk a kivitelezésen. Annyit elárulhatok, hogy helyszínként a Balaton és a főváros környéke jött szóba. – Mi köti a társulatot a magyar tengerhez? – Sokan tudják, hogy immár huszonhárom éve nyaranta Balatonlellén állomásozunk. Idén júliusban és augusztusban a balatoni közönség is élvezheti majd az Arany Pierrot-díjas produkciónkat és vadonatúj műsorral készülünk. Idén is lesz elefántfürdetés, Cirkuszok éjszakája, a vidámparkkal pedig közös Élménynapokat tartunk. – A lovasakrobata-szám apáról fiúra öröklődik. Mikor bővül a Richter család? – A feleségemmel természetesen gondolkoztunk a családalapításon, de jelenleg mindketten a karrierünk csúcsán vagyunk.
Wikipédia
[4] 2014. október 18 -tól november 16 -ig a csoport Franciaországban vendégszerepelt a La Grande Fete Lilloise Du Cirque-ben. Ugyanezért a produkcióért 2015 elején a 23. Massyi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon ezüst-díjat, 2017 -ben Bukarestben arany-díjat kaptak. 2018 -ban a Csak show és más semmi! egyik zsűritagja volt. 2019 -ben a Catch! – Úgy is utolérlek! egyik csapatkapitánya volt. 2020 -ban a 13. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon feleségével, Merrylu Richterrel elnyerte az Arany Pierrot-díjat a balett lóháton produkciójukkal, valamint a magyar cirkuszigazgatók aranydíját is. Magánélete [ szerkesztés]
Nős, 2014 szeptemberében Szombathelyen az egyik előadás közben jegyezte el a német származású szintén artistaművész, Merrylu Casselly -t. [5] [6] Esküvőjüket 2016. február 14 -én tartották Budapesten. [7]
Díjai [ szerkesztés]
Arany Pierrot-díj, 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál (2014)
Ezüst-díj, 23. Massyi Nemzetközi Cirkuszfesztivál (2015)
Arany-díj, 1. Bukaresti Nemzetközi Cirkuszfesztivál (2017)
Arany Bohóc-díj, 42.
Világszámmal kápráztatta el a közönséget ifj. Richter József és felesége | TEOL
Ifjabb Richter József és Merrylu Richter a díjátadáson (Fotó: Hivatalos/Merrylu József Richter) – A hungarikumnak számító lovas akrobatika nálunk családi hagyomány – folytatta ifj. Richter József. – Kossuth-díjas artista édesapám, Richter József, valamint bátyám is ezzel foglalkozott. Az anyatejjel együtt szívtam magamba a szakmát. Bár 12 és 16 éves korom között versenyszerűen teniszeztem és lázadó tinédzserként úgy tűnt, hogy másfelé indulok, mégis visszatértem a cirkuszhoz. Aki ebbe belekóstol, az nem tud szabadulni. Én vagyok erre az élő példa. Sokan ismerik a nyaranta Balatonlellén állomásozó Magyar Nemzeti Cirkuszt, melyet József édesapja alapított, jelenleg pedig József igazgat. Idén júliusban és augusztusban a balatoni közönség is élvezheti a világra szóló, aranydíjas produkciót. Hatalmas érdeklődés közepette fürdenek meg az afrikai elefántok minden nyáron Balatonlellén (Fotó:) – Hétfőtől szombatig tartunk nyaranta előadásokat, most pedig egy vadonatúj műsorral készülünk "A fesztivál sztárjai" címmel.
Gregor józsef my way
Ezzel pedig elnyertük a fesztivál nagydíját, az Arany Pierrot-díjat és hab a tortán, hogy mellé átvehettem a magyar cirkuszigazgatók aranyfokozatú díját is. – Egy ilyen produkcióra mennyit kell gyakorolni? – Az elején nagyon sokat kellett. Öt évvel ezelőtt álmodtuk meg ezt az előadást, és folyamatosan alakítottuk és fejlesztettük. – Biztosítókötél nélkül a lovak hátán egyensúlyoz, miközben a fején tartja a kedvesét. Nem fél? – Az artisták inkább egy egészséges drukkot éreznek fellépés előtt a bordó függöny mögött, ami ahhoz kell, hogy a produkció tökéletesen sikerüljön. – Segítsen megértenem: mi a különbség az Arany Bohóc-díj és az Arany Pierrot-díj között? – Az Arany Bohóc-díjat a Monte-Carlóban rendezett fesztiválon adják, és a cirkuszművészek Oscar-díjának is nevezik. Két éve én is átvehettem a 42. Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Az Arany Pierrot-díjat pedig a kétévente megrendezett Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon ítélik oda. Azt hiszem, artistaként sikerült mindent elértem, amit csak lehet.
Laux józsef
Ilyenkor igyekszem őket hozzánk csábítani, ami nem könnyű feladat, mert több évre előre le vannak szerződve. – Kit sikerült mégis megnyernie? – Minden évben legalább két-három sztárprodukciót szerződtetünk. Az előző évben a kiváló artistát, Simek László hívtuk el, aki a londoni olimpia záróünnepségén is fellépett. Sikerült a cirkuszunknak megnyerni Ovidiu Tellt, Románia legnívósabb íjmesterét, idén először pedig a Kínai Nemzeti Cirkusztól jönnek artisták. Balett lóháton
– Vörös posztó az állatokat szerepeltető cirkuszok világa a legtöbb állatvédő szemében, önök is folyamatos támadásnak vannak kitéve. Mit gondol erről? – Véleményem szerint állatok nélkül nem cirkusz a cirkusz. Nekünk ötven idomított állatunk van, az ingyenes nyílt napjainkon meg lehet nézi őket, hiszen nincs semmi rejtegetnivalónk. Az állataink folyamatos orvosi kontroll alatt állnak, rendszeresen megosztunk róluk képet és videót a közösségi oldalainkon is. Két éve a zebra mama és a szamár papa keresztezéséből született egy csikó, amihez hasonló még nem történt Magyarországon.
József
Díjnyertes produkciónk mellett más sztár artisták is fellépnek, akik először láthatóak Magyarországon – sorolta terveit a művész, aki hozzátette, hogy rengeteg programot terveznek a nyárra. Idén is lesz elefántfürdetés, Cirkuszok éjszakája, a vidámparkkal együtt pedig közös Élménynapokat tartanak. Balatoni hajók fedélzetén is vízi cirkuszt tartanak (Fotó: Nádudvari Péter) – Tavaly a Balaton közepén is bemutattunk egy különleges vízi cirkuszt – folytatta ifj. –Tóth Balázzsal, a Balatoni Kör alelnökével mindig ötletelünk, és terveink szerint hajókon mutatunk be artista produkciókat. Tavaly a Kékszalag vitorlásversenyt egy elektromos hajóval követtük végig, melynek tetején, a rajtnál különböző elemeket mutattunk be. Mindenki minket nézett. Krausz Andrea Nyitókép: Hivatalos/ KenMédia
Magyar Nemzeti Cirkusz
- Világszámmal kápráztatta el a közönséget ifj. Richter József és felesége | TEOL
- Eilat időjárás február
- Crossfit gyakorlatok
- Dare Me - 1. évad online sorozat
- Ifj richter józsef facebook
- Laux józsef
- Hargitai töltött káposzta
- Dr tömösváry zsigmond henderson
- Kovács koko istván
- Google max térkép
- Gregor józsef my way
Dr schramek józsef
A RICHTER CSALÁD TöRTÉNETE
A németországi Brandenburgi kapunál felállított Richter Cirkuszról szóló első feljegyzések 1821 óta olvashatók. A híres RENZ CIRKUSZ igazgatójának leánya, CAROLA és a RICHTER CIRKUSZ családtagja, RICHTER JÓZSEF 1972-ben házasságot kötött. Cirkuszi generációs hagyományt teremtve, elismert szakmai tekintélyt és világsikereket vívtak ki az öt világrészt felölelő vendégszerepléseik során. Világhírű lovas akrobata produkciójukkal és egyedülálló elefánt akrobata számukkal a Richter család tagjai visszavonhatatlanul belevésték a minőséget jelentő családnevet a cirkusztörténelem könyvébe. A házasságból két fiú, Flórián és Jocika született, akik folyamatos hazai és külföldi szerepléseikkel tovább éltetik a tradíciót a cirkusz világában. 1995-ben a budapesti Hősök terén tartott premierrel, Richter József igazgató vezetésével létrehozták és elindították a MAGYAR NEMZETI CIRKUSZ utazó sátorcirkuszát. A Magyar Nemzeti Cirkusz alapítása óta hazánk legnagyobb és legszínvonalasabb utazó cirkusza, amely minden évben új műsorral járja az ország nagyvárosait.
Rajta kívül még fellép tevékkel, lámákkal, skót és szürke marhákkal, fríz és arab lovakkal, valamint a cirkusz egyik büszkeségével, Zambesivel az afrikai zsiráf bikával. Magasiskola produkcióját fekete fríz lovával, Warberrel mutatja be. Az állatszámok mellett, van trambulin és lovas akrobata száma is, melyet saját csoportjával mutat be. 2014 januárjában lovas akrobata csoportjával a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon elnyerték a verseny fődíját, az Arany Pierrot-díjat. [3] A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál 1996 óta íródó történetében még soha nem volt arra példa, hogy magyar artista vihesse haza az arany-díjat. József és csoportja – Bíró Anikó, Dinya Bence és Marton Marius – januári győzelmével beírta magát a cirkusztörténelembe. A világ második legrangosabb cirkuszfesztiválján a zsűri a szakmai tudást, a koreográfiát, a látványt pontozta, de a Richter csoport sikerét mégis az magyarázza, hogy olyan rendkívüli trükköket is bemutattak a lóháton, amelyeket senki más nem tud a világon.
Szülei sikerei után 30 évvel, Richter Flórián és felesége, Edith a 28. Monte-Carlo-i Cirkuszfesztiválon egy kétszemélyes lovas akrobata produkcióval újabb Ezüstbohóc-nagydíjat nyert, így járult hozzá a család és a magyar cirkuszművészet sikereihez. 2008-ban a cirkuszművészet történetének első magyar Aranybohóc-nagydíját nyerte el a 32. Monte-Carlo-i Cirkuszfesztivál on Richter Flórián, a Magyar Nemzeti Cirkusz lovas akrobatája, lóidomárja és tíztagú zsokécsoportja. Az artistáknak az Arany Bohóc-díj olyan, mint a színészeknek az Oscar. Flóriánék díja két okból is különleges: lovas akrobata számban még soha nem született arany, másrészt egyetlen fellépő sem kapott még ilyen rövid időn belül ezüst és arany minősítést egyaránt. Flórián tíztagú zsoké csoportjának és tíz lovának produkciója lenyűgözte a cirkuszfesztivál résztvevőit. A gálaműsor fináléjában négyezer ember állva ünnepelte az akrobatacsoportot. 2014-ben, a X. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál on ifj. Richter József és zsoké csoportja nyerte el az arany díjat.
"14. Festival international du cirque Röhne-Alpes Grenoble"
Voiron, Franciaország
2015-2016
December 10. - Január 10. Weltweihnachtscircus Stuttgart
A világ legnagyobb karácsonyi cirkusza
Merrylu Casselly és Richter József Jr. pas de deux
2017
December 2. - December 17. Cirque du Noel
Valence, Franciaország
2017-2018
December 22. - Január 7. Weihnachts Circus
Karlsruhe, Németország
2018
Január 18. - Január 28. 42. Festival International du Cirque de Monte-Carlo
Monte-Carlo Monaco